![]() |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
LRP SX8 Team Kit - 1/8 buggy Ezúttal az LRP 1/8 méretarányú buggy autói közül a TEAM KIT verziót szeretném röviden bemutatni. Az LRP elsősorban eddig a modellezésből az elektromos szegmenset érintő millió fajta kütyüjéről volt ismert, illetve évek óta van neki alkoholos motorpalettája is, melyek egyébként kifejezetten jók. A múlt év végén illetve az év elején került piacra az LRP buggy két verziója, természetesen az RTR illetve a Team Kit. A kettő alapjaiban tökéletesen megegyezik, természetesen a Team Kit számos tuning alkatrészt tartalmaz, és természetesen nem tartalmaz motort és elektronikát, ahogy az már jól megszokott a versenyzésre szánt verzióktól. A Team Kit került Fortuna és a Modell & Hobby jóvoltából most a kezeim közé. Ennek megörülve, őrült szerelésbe kezdtem és összeraktam az autót, mely szerelés kapcsán engem ért meglepetéseket és egyéb tényeket szeretném megosztani a szélesebb olvasótáborral is. Az autónk természetesen nagyban hasonlít minden más mostani 1/8 buggy-ra. Három differenciálmű, állandó 4 kerékhajtás stb. stb. van az autóban csak úgy, mint minden kategória társában. Azonban, mint azt látni fogjuk, a verda igencsak eltér jó pár megoldásban a jól megszokottól. Most hírtelen csak fejben összeszámolva, ez minimum a 15. buggy lesz, amit összeraktam darabokból így tényleg meglepő, más típusoktól eltérő, egyedi megoldásokkal találkoztam. Ezeket röviden hadd soroljam fel, majd képekkel is megmutatom ezeket:
Az összeszereléshez részletes leírást kapunk természetesen, bár az LRP jobb munkát is végezhetett volna ezen a téren. Már évek óta jobb minőségű és részletességű útmutatókat adnak a gyártók a gépekhez. Ez egyszerűen egy kezdő számára nem elég részletes, nem elég egyértelmű. Kis rutinnal persze abszolválható a szerelés, kiválasztható, hogy melyik csavar kell az adott művelethez. Nem egyeznek az alkatrészeket tartalmazó zacskók számozásai a leírásban szereplőkkel, de ennek ellenére a tasakok a rajtuk található sorszám alapján egyértelműen következnek, mindig jó elemeket tartalmaznak, így ez nem probléma, csak egy apró hiba. Az összeszerelés egyébként nem jelent problémát a fentieken kívül. Az alkatrészek szépen összepasszolnak, nem kell rajtuk még finomítani, sorjázni stb, mint az előfordul más gyártóknál. A gyári felsorolás alapján autónk a következő specialitásokkal bír:
Az újdonságokról egy kicsit: A forradalminak titulált hátsó felfüggesztés az aktív csapszegdőléssel az autó lengéscsillapításának javítását eredményezi, melynek segítségével a stabilitás és a gyorsaság javul. Ez az új rendszer simább és egyszerűbb kezelhetőséggel ruházza fel az autót akár a legegyenetlenebb talajfelszínen is. Miközben nagyszerű stabilitást kapunk javul az autó kezelhetősége a kanyarokba történő gázadáskor és fékezések közben is.
Megbízhatónak is tervezték az autót. Ennek érdekében számos nagyszerű fejlesztést hajtottak végre: Ezek együtt a 7075 T6 alu merevítőkkel, alvázzal és rugótornyokkal együtt nagyon strapabíró autót eredményeznek. Az egyedülálló fékrendszer az igazi autóipari tapasztalatok alapján lett kifejlesztve. A fékdugattyúkat egy kis kar nyomja a hűtött féktárcsákhoz. Ennek segítségével egy hosszabb futam alatt sem változik a fékhatás. A hátsó fék a hátsó diffi kihajtását fékezi a hátsó rugótorony előtt, míg az első fék a buggy autókon megszokott helyen, a központi differenciálmű első felén van. Ettől a megoldástól várják, hogy akár nedves, csúszós környezetben is stabil fékezést kapjunk és megmaradjon az autó semleges viselkedése fékezéskor is. Autónk üzembe helyezéséhez a következő dolgokra lesz szükségünk ebben az esetben:
Az összeszerelés 1 teljes napot, vagy 3 hosszabb estét vesz igénybe körülbelül. Az LRP SX8 RTR verziójával itthon egyelőre 1 ember versenyzik, komoly meghibásodás és törések nélkül, elég jól szerepelt az autó az RCOR kupáján. Jövőre biztos, hogy többen fognak az LRP buggy autójával versenybe szállni. Ezt elősegítheti az is, hogy az autó igen jó áron érhető el idehaza a forgalmazónál! Hazai forgalmazó: http://www.modell.hu/ Galéria
|
![]() 03.31. - RCOR I. - Apaj 04.28. - RCOR II. - Apaj 05.19. - RCOR III. - Pápa 06.23. - RCOR IV. - Jászberény 07.22. - RCOR V. - Apaj Apaj Kupa 2012 08.25. - RCOR VI. - Göd 09.15. - RCOR VII. - Apaj 09.22. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 09.29. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 10.06. - RCOR/MB esőnap. - Apaj A részleteket keresd a "Versenyek" menüpontban »2011-es ÖSSZESÍTÉS (PDF)« ![]() 04.14. - MB I. - Debrecen 05.05. - MB II. - Apaj 06.09. - MB III. - Pécs 07.07. - MB IV. - Bokor 08.04. - MB V. - Jászberény 09.01. - MB VI. - Pápa 09.22. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 09.29. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 10.06. - RCOR/MB esőnap. - Apaj
|
| RC Off-Road Autómodellező Egyesület | info@rcoffroad.hu | Felhasználási feltételek | Szerverünk elérhetőségét a GTS-Datanet biztosítja | |