![]() |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
|||
Traxxas REVO TRX 2.5R Hosszú, a megjelenéstől számított 4 hónapos várakozás után került kezembe a Traxxas legújabb modellje, a REVO. A merőben új jármű a T-Maxx utódja, de inkább felépítését tekintve láthatunk forradalmi újításokat, mivel a motor csak nagyon minimálisan tér el a T-Maxx újabb verziójától, a TRX 2.5-től. Az autó a legelterjedtebb modellekhez hasonlóan RTR kiszerelésben kapható, azaz majdnem minden megvan ahhoz, hogy a doboz kinyitását követően autózni tudjunk. Ami a dobozban található:
Ami az induláshoz kell
Lássuk az autót Bár a szépség szubjektív, nekem nagyon tetszik formailag is, igaz a lökhárító ezüst színezése nem túl jó ötlet, hiszen ez fog lekopni leghamarabb. Mivel a legtöbb ütést itt kapja a kocsi. Először vegyük szemügyre milyen érdekességeket és újításokat láthatunk a REVO-ban az elődhöz, illetve más MT-khez képest. Hasznos dolog, hogy a hátsó "ablak" gyárilag ki van vágva, így könnyedén megfogható a bukó keret még akkor is, ha a kasztni rajta van a kocsin. Hátrány viszont, hogy pont a motor felöli oldalán van ez a nyílás (és a bukó keret is) így könnyen hozzáérhetünk a forró hengerfejhez. Szintén hasznos dolog az üzemanyag tank nyitását segítő kör alakú fogantyú, viszont a tankolás nem a legideálisabb szögben történik, mivel a tank tetejéhez csak oldalról férhetünk hozzá egy kis nyíláson. A legfrekventáltabban poros helyekre porvédő plasztik borítások kerültek. Végre egy modell, melynél arra is fordítottak figyelmet, hogy a rezó ne a kerekekre fröcskölje az olajt, hanem a kocsi leghátulján távozik, így elkerülve a fölösleges takarítást. Tapasztalataim szerint viszont a rezó befogása esetén a motor nem hajlandó leállni, csak ha az erre a célra kialakított üzemanyag elzáróval akadályozzuk meg a robbanóanyag bejutását az égéstérbe. Opti Drive A hagyományos vevő elektronika ki lett egészítve egy OtiDrive nevű védelemmel is. Ez megakadályozza, hogy az autót hátramenetbe kapcsoljuk, ha a kocsi még mozgásban van. Ennek segítségével beállíthatjuk a gáz szervo végkitérését is, illetve a zöld fényt felváltó piros fény ad jelzést nekünk, ha a vevő akkupakk feszültsége már nem megfelelő. Elektronika Az vevő egység és a gáz/fék szervo is védve van, de ennek ellenére könnyen hozzáférhető egy-egy sasszeg eltávolításával. Az 5 cellás akkupakk a vevő és az OtiDrive alatt van elhelyezve, melyet csak imbusz csavarok eltávolításával lehet kivenni. Erre viszont ritkán lehet szükség, mivel gyárilag kialakított töltő nyílás van elhelyezve a doboz alján, melyet porvédő záró sapkával is elláttak. Motor Az autó lelke egy .15-ös (azaz 2,5 ccm-es) motor, melyet talán már be sem kell mutatni, hiszen volt pár TRX 2.5-ös T-Maxx köreinkben is, és biztosan állíthatom, hogy néhány jóval nagyobb motort megalázó teljesítménnyel bír ez a kis erőmű! A leírás szerint a motort már károsító hőmérséklet 130 fok fölött van. Futómű A legszembetűnőbb változás az összes többi nálunk elterjedt monsterhez képest a kerékfelfüggesztés, mely ellentétben a hagyományos felfüggesztésektől, szinte nem is látható, mivel az autó "belsejében" található. Ez az újítás teljesen más elven adja át az erőket a teleszkópnak, illetve hatalmas előny, hogy sokkal védettebb helyen vannak, mint az elterjedt módon. Az utóhoz 4 féle keménységű rugót kapunk, melyeket párban lehet jól használni. Gyárilag a puhább szett van beszerelve, elől két puhább (2,9 N/mm), hátul két keményebb (3,5 N/mm) rugóval. A kiegészítés két még keményebb rugót tartalmaz (2 db 4,9 N/mm és 2 db 5,9 N/mm). Aszfaltra a teljesen puhított változat javasolt (tapasztalataim szerint), így az autó szinte megboríthatatlan lesz. Terepen a keményebb rugókkal is alacsonyabb felépítésű az autó, mint pl. a Savage, így még érdemes kicsit játszani a pálya viszonyoknak megfelelően a nagyon finom, menetes állítóval, illetve a magasság állítóval (utóbbira 3 lehetőség van, gyárilag a középsőt alkalmazták). Nagyon könnyen, szétszerelés nélkül állítható a kerekek össze-, és széttartása, illetve a kerék leszerelése és két porvédő eltávolítása után a kerékdőlés is nagyon egyszerűen állítható. Lengőkarok Hatalmas negatívum viszont, hogy az első lengőkarok nem szimmetrikusak, így nem helyettesíthető a jobb oldali a bal oldalival. Ez igaz az alsó és a felső karokra is. A hátsó esetében ez már kicsit jobb, mivel a jobb és bal oldali felcserélhető, viszont ezek is különböznek az elsőktől. Ha valaki felkészülten akar modellezni, akkor bizony több pótalkatrészt kell vásárolnia (jobb első alsó+felső, bal első alsó+ felső illetve hátsó alsó+felső). Szemben pl. a HPI Savage-el, vagy a T-Maxx-al, ahol csak alsó és felső létezik, amit mind a 4 helyen lehet használni. Fék Az autó biztos megállását egy fém tárcsa biztosítja, melyeket külön robosztus nagyságú betéttel ellátott fékpofák szorítanak össze megálláskor. Ezeket a betéteket külön is be lehet szerezni. Csúszó kuplung Itt sem fukarkodott a Traxxas az ötletekkel, ugyanis a kuplung pofákat takaró fém egység hátulján kis légterelőket láthatunk, melyek hűtik a kuplungot, ha a csúszás folytán nem kívánatos hő keletkezik. Szervók A REVO-ban 4 szervo található a megszokott 3-mal szemben, mivel a kormányzást két egymást segítő szervo végzi. Amikor az egyik tol, akkor a másik húz, illetve fordítva. Álló helyzetben is könnyedén elforgatja a monster kerekeit. (Kiegészítés 2005.05.18 - ettől függetlenü sajnos a szervók gyengének minősülnek, jóval fordulékonyabb lesz két 9 kiló feletti szervóval) A kormányzáshoz, illetve a gáz és fékezéshez használt 3 szervo ugyan olyan, illetve a hátramenet kapcsolását egy mikro szervo végzi. Mechanikus védelmek Az autót több mechanikus védelemmel is ellátták. A kormány és a gáz/fék szervót a talán általánosnak mondható rugós védelemmel látták el, illetve a karburátorra is került egy rugó, ami a rádióvétel elveszítésekor visszahúzza a gáz szervót, elkerülve így a fejetlen száguldozást. Méretek Hosszúság: 486 mm Tartozékok Távirányító Kidolgozottságát tekintve sokkal igénytelenebbnek tűnik, mint mondjuk a Savage gyári távirányítója. Funkcionalitását tekintve majdnem mindent tud, amit az alap távoknak tudnia kell. A szervo irányfordítókat tartalmazza, azonban a kormány végkitérését szabályozó pótmétert nem találtam rajta. (Kiegészítés 2005.05.18 - végül meglett, a távirányító hátulján található, aki nem figyel, mint én sem, az könnyen csavarnak nézheti) Pozitívum, hogy a (széria) reverse modul kapcsolója nagyon jól kézre esik, nem kell keresgélni, ha szükség van rá. Szerszámok Minden szerszámot megkapunk ahhoz, hogy az autót teljesen szét- illetve összeszereljük, ez sem általános egyelőre. Egyes szerszámok minősége ugyan hagy kívánnivalót maga után. A kerékkulcsot sikerült azonnal eltörni az egyik kerékanya megszorításakor, illetve a teleszkóp szétszerelésére szolgáló 4 ágú műanyag kulcs tartóssága is megkérdőjelezhető. Töltő Nem mindennapos, hogy egy autóhoz akkupakkot és ehhez használható töltőt is adnak. A REVO-hoz jár mindkettő, egy 5 cellás akku pakk és egy töltő is, melyhez sajnos csak az Amerikában szabványos 110 V-os hálózati adaptert biztosítják. Külön lehet vásárolni hozzá szivargyújtó csatlakozóval ellátott adapter is. Leírások A hozzá kapott gépkönyv teljesen elegendő információt ad a kocsiról, a bejáratásról és a beállításokról. Viszont nagy hiányosságnak tartom, sem robbantott ábra, sem pedig lépésenkénti összeszerelést végig vezető leírást nem adnak a REVO-hoz. Előbbit meg lehet szerezni az Internetről, de a lépésenkénti ábrákat sehol nem találtam. Bejáratás Indítás előtt érdemes végig nézni a karburátor beállításait a leírás szerint, illetve a szervók működését és pontosságát is, nekem a két kormány szervo kicsit egymás ellen dolgozott, így állítani kellett rajta. A levegőszűrő szivacsa olajozott volt így ezzel sem kellett bíbelődni. Indítsuk tehát be a gépet! Itt is élvezhetjük az EZ Start okozta előnyöket: nem kell külön izzítóval és RotoStarttal szaladgálnunk, ha a kocsi leáll. Mivel az indítómotor be van építve a REVO-ba, illetve az izzításhoz szükséges kábelezés is megoldott, így egyetlen gombnyomással működik az indítás. A REVO gyári leírása és DVD-je sem javasolja az "oldstyle" bejáratást, ahol egyhelyben pöfögünk el pár tanknyi üzemanyagot. A motor elég hamar kezdett felmelegedni, amit még az üzemanyag dúsítása sem állított meg. Így lassú köröket tettünk meg az autóval. A hatás sem maradt el, a motor szépen visszahűlt és tartotta a 80 fok körüli hőmérsékletet. Ezt 5 tankon keresztül kell elvégezni, tankonként egyre erősödő gázadásokkal, de teljes gázt csak az 5. tank után szabad húzni. A finom beállításokat is csak ezután tudjuk elvégezni a karburátoron. Terepen még csak pár tankot használtam el az autóval, és a beállításokon sem változtattam, mindössze a rugókat cseréltem ki a keményebb szériára. Esetleg ki lehet próbálni a puhább rugók teljes felkeményítését is, de ezekről a tapasztalatokról még nem tudok beszámolni. Konklúzió Összevetve az autó összes tulajdonságát, egy nagyon jól kitalált monsterről beszélhetünk, melynél nem csak a teljesítményre, hanem a praktikusságra, és az egyszerű szerelhetőségre és karbantartásra is odafigyeltek a konstruktőrök. Gyártó oldala: www.traxxas.com |
![]() 03.31. - RCOR I. - Apaj 04.28. - RCOR II. - Apaj 05.19. - RCOR III. - Pápa 06.23. - RCOR IV. - Apaj 07.22. - RCOR V. - Apaj Apaj Kupa 2012 08.25. - RCOR VI. - Göd 09.15. - RCOR VII. - Apaj 09.22. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 09.29. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 10.06. - RCOR/MB esőnap. - Apaj A részleteket keresd a "Versenyek" menüpontban ![]() 04.14. - MB I. - Debrecen 05.05. - MB II. - Apaj 06.09. - MB III. - Pécs 07.07. - MB IV. - Bokor 08.04. - MB V. - Jászberény 09.01. - MB VI. - Pápa 09.22. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 09.29. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 10.06. - RCOR/MB esőnap. - Apaj
|
| RC Off-Road Autómodellező Egyesület | info@rcoffroad.hu | Felhasználási feltételek | Szerverünk elérhetőségét a GTS-Datanet biztosítja | |