![]() |
||||||||||
|
|
||||||||||
|
||||||||||
Termékbemutató a Micehelinnél - 2007. december 13. Egyesületünk ismét egy nagynevű cégnek, nevezetesen a Michelin-nek tartott rendezvényt 2007 december 13-án, egy termékbemutató után. A Discovery rendezvényéhez hasonlóan ez is hétköznapi esemény volt, így a rendezők aznap nem munkájuknak, hanem hobbijuknak szentelték idejüket. A főként külföldiekből álló csapatnak több lehetősége is volt ügyességét összemérni társaikkal, ebből az egyik a modellautó verseny volt. A pár órás szórakozás és az erre való felkészülés azonban tagjaink egész napját kitöltötte. A teljesen újonnan vásárolt robbanómotoros buggy modellek összes beállítását és bejáratását kellett elvégezni ez esti autózás kezdetéig. A hideg és szeles idő nem könnyítette meg helyzetünket, de a kis csapat kitartása nem hagyott alább ez alkalommal sem. A vendégek 5 fős csapatokban álltak a dobogóra, hogy a start elhangzásával kezdetét vegye a verseny. A megrendelő által meghatározott cél: 3 perc alatt a lehető legtöbb kört kell megtenni. Az autók kifejezetten jól bírták az amatőr vezetési stílust, amit nagyban köszönhetünk a Michelin gyártmányú gumiknak, melyek remekül csillapították a nem kevés ütközést és pályaelhagyást. A pörgés nagy volt, az autók 3 órán keresztül szinte megállás nélkül rótták a köröket mindenféle meghibásodás nélkül. Egy-egy motorleálláson kívül semmilyen komolyabb technikai probléma nem adódott, így az autózás és a jó kedv folyamatos volt. Köszönjük a lehetőséget, hogy ismét népszerűsíthettük a modellezés ezen kategóriáját!
|
![]() 03.31. - RCOR I. - Apaj 04.28. - RCOR II. - Apaj 05.19. - RCOR III. - Pápa 06.23. - RCOR IV. - Jászberény 07.22. - RCOR V. - Apaj Apaj Kupa 2012 08.25. - RCOR VI. - Göd 09.15. - RCOR VII. - Apaj 09.22. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 09.29. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 10.06. - RCOR/MB esőnap. - Apaj A részleteket keresd a "Versenyek" menüpontban »2011-es ÖSSZESÍTÉS (PDF)« ![]() 04.14. - MB I. - Debrecen 05.05. - MB II. - Apaj 06.09. - MB III. - Pécs 07.07. - MB IV. - Bokor 08.04. - MB V. - Jászberény 09.01. - MB VI. - Pápa 09.22. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 09.29. - RCOR/MB esőnap. - Apaj 10.06. - RCOR/MB esőnap. - Apaj
|
| RC Off-Road Autómodellező Egyesület | info@rcoffroad.hu | Felhasználási feltételek | Szerverünk elérhetőségét a GTS-Datanet biztosítja | |